Cégünk 2009 novemberében alakult két gyakorlott geológus és egy informatikai szakember összefogásával.

Elsősorban felszín alatti vizekkel kapcsolatos kutatási – tervezői munkákat végzünk, mely cégünk fő tevékenysége. A munkák során minden esetben egyaránt figyelembe vesszük a környezeti lehetőségeket-szempontokat, a megrendelői igényeket, és a jogszabályok adta lehetőségeket. Célunk minden munka esetében az elérhető adatokból, a lehető legsokoldalúbb probléma megközelítésen keresztül, a probléma hosszú távon fenntartható megoldásához, illetve az igények kielégítéséhez szükséges tervek elkészítése és javaslatok megfogalmazása.

Amennyiben a felszín alatti vizekhez köthető feladattal vagy problémával került szembe, forduljon hozzánk bizalommal elérhetőségeink valamelyikén.

Filozófiánk

Hazánk mérnöki gyakorlatában általánosan elterjedt az a megközelítésmód, mely a felszín alatti vizet csupán lokális léptékben, pár környékbeli adat alapján tapasztalati képletek segítségével „mechanikusan” vizsgálja, és próbál választ adni egy-egy hidrogeológiai problémára, ezáltal eleget tenni egyes jogszabályi kötelezettségeknek. Meggyőződésünk, hogy az ipar mindennapi gyakorlatában is szükség van a lokális problémák „mechanikus” megoldásain túlmenően a természettudományos szemléletmód alkalmazására, mely nagyobb léptékű regionális megközelítésből összpontosít fokozatosan az adott problémára fókuszálva. Ez a megközelítési mód ugyan nagyobb mennyiségű adatot és hosszabb kutatást igényel, azonban eredménye, hogy pontosabb, és környezeti szempontból fenntarthatóbb tervek és megoldások születhetnek, ami hosszú távon gazdaságilag is kifizetődő.  Ez annak köszönhető, hogy a kérdés megválaszolásánál és a problémára adott válaszban figyelembe vesz olyan tényezőket is, melyek egy lokális kutatásnál nem kerülnének előtérbe.

A felszín alatti vizekkel kapcsolatos kérdésekre (vízbeszerzési lehetőségek, vízmennyiségi kérdések, vízminőségi problémák) általánosságban egy a felszín alatti vízáramlást szimuláló numerikus modellt építenek, majd a modell futtatás eredményeit használják a kérdés megválaszolására. Az „iparban” elterjedt gyakorlatban egy munka célja és fókusza a modell felépítése szokott lenni. Véleményünk szerint egy numerikus modell elkészítése csak egy eszköz, és semmiképpen nem cél. A modell által szolgáltatott eredmények csak egy lehetséges koncepció igazolására vagy elvetésére alkalmasak, mivel azonos hibával kalibrált modellek akár lényegileg is eltérő eredményeket hozhatnak. Éppen ezért a modelleredmények nem „dönthetnek helyettünk”, tudnunk kell, hogy a sikeres modell futtatással csak az aktuális koncepciónkat igazoltuk, mely modellezési szempontból csak egy jó variáció a sok jó variáció közül.

Egy területen a részletesebb természettudományos szemléletű hidrogeológiai megkutatottság, jelentősen növeli a gyakorlatban elterjedt, pusztán „mérnöki” megközelítések pontosságát és validáltságát. A tudományos kutatásban használt geofizikai, geokémiai, hidrosztratigráfiai és környék áramlási rendszereire vonatkozó ismereteinek ötvözése után hozható csak felelősségteljes döntés a felszín alatti vizekkel kapcsolatos kérdésekben.

A hidrogeológus munkája a terepen kezdődik. Valljuk, hogy terepi megfigyelések nélkül nem készülhet el szakértői jelentés, így munkánk során nem támaszkodunk csak irodalmi adatokra és mások által leírt megfigyelésekre, térképekre, hanem minden munka esetében terepbejárást tartunk.

Munkánk során igyekszünk elsősorban nyílt forráskódú szabad szoftvereket alkalmazni. Ennek egyik előnye, hogy a Megrendelő részére igény esetén rendelkezésre tudjuk bocsájtani a kiindulási vagy a munka eredményeként született térinformatikai adatok, adatbázisokat oly módon, hogy azt később saját maga igény szerint használhassa anélkül, hogy ehhez szoftvereket kelljen megvásárolnia.


 

 

Vadas Ádám

okl. geológus,
hidrogeológus

 

Nyúl Katalin

okl. geológus, hidrogeológus
okl. informatika tanár

 

Fazekas Ágota

okl. programtervező
matematikus